2010 december 13.

Négy évtized a cimbalom bűvöletében

Nagy sikert aratott a 2010-es Superbrands Gálán Balogh Kálmán és tanítványa, Szabó Dániel cimbalomjátéka. A Népművészet Ifjú Mestere és EMERTON-díjjal is elismert művész sokat tesz a cimbalom népszerűsítéséért.

Miért pont cimbalmon kezdett zenélni?

Családi örökség. Tizenegy éves koromban egyszer feljöttünk Miskolcról Budapestre meglátogatni a nagybátyámat. Ő rögtön megkérdezte, hogy tanulok-e valamilyen hangszeren játszani, hiszen a romáknál ez természetes. Mondtam, hogy nem, erre odavitt a cimbalomhoz. Két dolog tetszett benne: az egyik az, hogy lejátszani egy dallamot a cimbalmon ügyességi feladat volt, és gyerekként ezt borzasztóan élveztem. Nagyon változatos a hangok elrendezése, már az is élmény volt, hogy megütök valamit, és az hangot ad. Aztán láttam, hogy ha nem felejtem el, hova kell ütni, ha egy koreográfiát adok elő a két verővel, végül kijön egy dallam. Nekem akkor ez egy érdekes, szórakoztató feladatnak tűnt.

A családjában nagyon sok zenész van. Ünnepeken, családi összejöveteleken szoktak együtt zenélni?

Sajnos már nem: a zenélő tagok már megöregedtek, nem is élünk egy városban, így nem igazán van alkalmunk a közös zenélésre.

A zenészek közül, akikkel már volt alkalma közösen fellépni, kire a legbüszkébb? Ki az a művész, akivel még mindenképp szeretne együtt dolgozni?

Nagyon sok ilyen művész van, de akit mindenképp kiemelnék: Snétberger Ferenc, Peter Ralchev, Alan Bern, Marin Bunea, Adam Stinga, Lajkó Félix, Boban és Marko Markovich, Sebestyén Márta, Palya Bea, Herczku Ági, Wolfgang Sawalis, Ivo Papasov.

Hol szeret legjobban fellépni?

Nagy fesztiválokon és kis klubokban élvezem legjobban a zenélést.

Szabadidejében otthon vagy autóvezetés közben milyen zenét hallgat?

„Mindenevő” vagyok: vegyesen mindenféle zenét meghallgatok.

Lemez: Sarkítva (David Murray és Balogh Kálmán – Gipsy Cimbalom Band featuring Kovács Ferenc)

szerző: m.l.t.

publikálva

2005/2. (01. 13.)

Éppen egy év telt el azóta, hogy a Mediawave Fesztivál és a Fonó összehozta a tenorszaxofonos David Murrayt a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Banddel közös felvételeket készíteni, majd azokból olyan koncertet csapni, amibõl koncertlemez és koncertfilm készülhet.

Anélkül, hogy előtte különösebben rákészültek volna, öt napot töltöttek-stúdióztak együtt, aztán eljött a koncert napja – a lemeztervet tekintve mérsékelt sikerrel. Nem azzal volt baj, amit létrehoztak, az simán kiderült, hogy egymásnak ereszthető az afroamerikai dzsessz és a kelet-európai roma folklór, csak hát kevés volt az idő, és sok volt a görcs: az mégiscsak túlzás, hogy az első fellépést lemezre meg filmre venni… Persze tudtuk, hogy az előző napokban stúdióban is rögzítették a lemezre szánt darabokat, de mondom, a koncert volt a fő csapás iránya. Így hát aztán amilyen csendben teltek a hónapok, azt gyaníthattuk, hogy ebből a vállalkozásból nem kerekedett ki semmi.

És erre most tessék. Több mint meglepő..

Abból a hét számból, ami a lemezre került, mindössze egy a koncertfelvétel. Nem mondom, érződik rajtuk némi elfogódottság – meg amúgy is, Balogh Kálmán éppúgy ügyelt, mint David Murray, hogy még véletlenül se “játssza túl” a partnerét -, de hogy ezzel a koronggal végül nyerőbe fordult a sztori, az vitán felüli. Még csak az sem érdekes, hogy csupán ennyi meg annyi nap – ez a lemez lábjegyzetek nélkül is teljesen meggyőző.

Hogy a közös nevezőnek majd nem annyira a népzene, mint a dzsessz mentén kell húzódnia, az kezdettől világos volt. Murraynél zsigerből, a Cimbalom Bandnél pedig az improvizációk és a korábban “elfojtott” dzsesszes témák felszabadításával. Murray két számot hozott, a trombitás Kovács Ferenc hármat, de a gitáros Kuti Sándor és a bőgős Novák Csaba is észrevétette magát egy-egy dallamcsokorral, úgyhogy együtt az egység és a változatosság, ahogy dukál. A blues és a posztbebop, a magyar népdal és a román hora, a vendéglátás és a free dzsessz kényszeresség és csináltság nélkül időzik itt egymással – s mi több, végre velünk.

Azt pedig, hogy Kovács Ferencet – aki mellesleg a Cimbalom Band tagja – a featuring címke a borítón is kiemeli, igazán jelentős gesztusnak tartom. Azt nem szívesen írnám ide, hogy Murraynek “egyenrangú társa”, mert beteg vagyok ettől a közhelytől, inkább sarkítom: számomra ez a lemez nem is annyira David Murray és Balogh Kálmán, mint David Murray és Kovács Ferenc találkozásáról szól.